Vitézy Dávid nem engedné el Budapestről a múzeumokat
A képviselő szerint a költöztetésre szánt pénzt a vidéki múzeumok fejlesztésére kéne inkább fordítani.
A képviselő szerint a költöztetésre szánt pénzt a vidéki múzeumok fejlesztésére kéne inkább fordítani.
A miniszter elmondása szerint a kormány „társfővárosként” tekint Debrecenre.
Hazai és nemzetközi irodák pályázatai közül választják majd ki az épület tervezőjét. A korábbi kulturális miniszter még azt mondta, mégsem kéne Debrecenbe költöztetni a múzeumot.
Vitézy Dávid helyes döntésnek tartja, hogy a Természettudományi Múzeum Budapesten marad, ugyanakkor felhívja a figyelmet: most inkább a kormány hibájából régóta zárva tartó múzeumok ügyével kellene foglalkozni.
Egy titanoszaurusz tojása volt az, amit 1883 óta egy kőnek gondoltak a Londoni Természettudományi Múzeumban – derült ki az alaposabb vizsgálatokból.
Az energiaválság miatt a kormány a még el nem kezdett állami beruházásokat felülvizsgálja és halasztja.
Megnyílt Európa legnagyobb beporzótárlata a Magyar Természettudományi Múzeumban, a megnyitón Kovács Zoltán államtitkáron kívül részt vett Rúzsa Magdi is.
A romániai legfelsőbb bíróság jogerősen elutasította a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium Természettudományi Múzeuma gyűjteményének a visszaszolgáltatását az Erdélyi Református Egyházkerületnek.
A kormány és Debrecen még az előző év végén állapodott meg az intézmény költözéséről.
A projekt pontos ütemezéséről az előkészítés után dönthetnek.
Jön a karácsony, ünnepi öltözéket kapott a dinó.
Személyes, presztízs- és hatalmi okokból rázta össze a múzeumi szférát a hatalom, de bezárt múzeumokat és félbemaradt projekteket hagy maga után.
L. Simon László a Nemzeti Múzeum mellé a múzeumi oktatást, a műtárgyvédelmet, a régészetet, a természettudományi, és az iparművészeti múzeumot is szeretné, de szemet vetett a vidéki múzeumokra is, és a kultúrharcba is beszállna – ezt maga írja most megjelent cikkében.
A kormány ragaszkodik Debrecenhez.
Nem sajnálja Debrecentől a pénzt a kormány, nagyívű fejlesztésekbe fogtak a városban. A kivételes figyelem és támogatáscunami mögött nem nehéz felfedezni a politikai motivációt. A kabinet egymagában többel támogatta a debreceni strand fejlesztését, mint amennyit a Lánchíd felújítására szán.
Az intézmény főigazgatója levélben tájékoztatta a dolgozókat a kritikus helyzetről.
Nyílt levelet írtak a magyar tudósok a Magyar Természettudományi Múzeum költözése miatt. A debrecenieknek kényes kérdéseket tettek fel, tudni akarják, azt is, hogy tényleg büszkék lennének-e egy elorzott múzeum megnyitóján.
Továbbra sem láthatja a nagyközönség a Néprajzi, az Iparművészeti és a Közlekedési Múzeum műtárgyait, és nincs még új kiállítási helye a magyar fotográfiának és építészetnek sem. A beígért fővárosi építkezések és felújítások állnak vagy csúsznak, ráadásul a kormány előbb-utóbb elköltözteti Budapestről a Természettudományi Múzeumot is.
A vezetőség heti háromszor négy órányi leltározásra utasította az állat-és növénytár kurátorait.
Az államtitkár szerint legfeljebb évek múlva költözhet el a múzeum, de akkor sem ideiglenes helyre.